Csajoktitkai-Tiniportál.Nem csak csajoknak
Menü
 
Horoszkóp
 
Szerelem
 
Csajok
 
Pasik
 
Barátság
 

látogatóm van itt <3

Látogatóim
Indulás: 2006-03-12
 
A fiú és a szög

Volt egyszer egy fiú, akinek rossz jelleme volt. Az apja adott neki egy zsákot tele szögekkel és azt mondta neki, hogy minden alkalommal, ha valakivel szemben elveszíti a türelmét, verjen bele egy szöget a házuk kerítésébe.
Az első nap 37 szöget vert a kerítésbe a fiú. A következő hetekben megtanult magán uralkodni, és a bevert szögek száma egyre kevesebb lett.Úgy találta, hogy egy szöget beverni sokkal fáradságosabb, mint uralkodni magán. Végre elérkezett az a nap is, amikor egyszer sem veszítette el a türelmét. Amikor a zsákból elfogytak a szögek, a fiú odament az apjához és elmondta neki.
Az apja ekkor azt a feladatot adta neki, hogy ezután mindig húzzon ki egy szöget a kerítésből, ha sikerült magán uralkodnia.
Végül a fiú azzal is eldicsekedhetett az apjának, hogy az összes szöget kihúzta a kerítésből.
Az apa ekkor odavitte a kerítéshez a fiát: "Fiam, jól viselkedtél, de nézd meg, milyen most a kerítés: tele van lyukakkal. Ez a kerítés már soha sem lesz olyan, mint korábban.

Hogyha valakivel veszekszel és valami gonoszat, rosszat mondasz neki, akkor ugyanilyen sebet ejtesz rajta, mint ezek a lyukak itt. Ha beleszúrsz egy kést az emberbe, utána kihúzhatod, de a seb ott marad. Bocsánatot kérhetsz tőle, megbánhatod, amit tettél, de ha már megbántottad - megsebesítetted. Jól jegyezd meg: egy kimondott szó éppen olyan fájó sebet ejt, mint egy éles tőr."

 
Ez+az
 
Történetek
 
Ünnepek
 

Légyszi segíts egy kattintással! KATT IDE :)

Chat :)
 
Szavazz!
Folytassam az oldal szerkesztését?

Igen :)
Nekem mind1..
Ne!!
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!