Szívtipró dala
Szívtipró vagyok, mint Don Juan,
előttem minden nő esend.
Karomba hullanak mind boldogan,
pillanat, s mind belémszeret.
Mindegy, szerelmes szókat suttogok,
vagy ajkaim zártak, s néma csend.
Mellettem, mind oly boldogok,
mennyire csak - egy nő lehet.
Oly sokszor szerelmet érzek én,
bár mindez fellobbanó szalmaláng.
Rövid, mint pillanat, és nincs remény,
tudd meg, a vágyam ily falánk!
Mert most szőke fruska kell nekem,
majd a szeplős orrú, kis vörös.
Annyira vonz - mind a kettő,
hogy szállok, mint az üstökös!
Ám de, hogyha jő egy barna,
aki csinos, harmatos.
Otthagyom a szőkét, vöröst,
és a barna járja most...
Ne haragudj, csinos, barna,
eperajkú kedvesem!
Mert elhagylak máris, sajna,
s a feketét ölelem...
A fekete tüzes szemű,
máris úgy vonz engemet.
Bűvöl, bájol, elvarázsol,
ellenállnom nem lehet!
Mit tehetnék, így sodródom,
mint a hervadt falevél.
Szerelemből szerelembe,
ameddig csak élek én...!
Néha mégis magányt érzek,
jó lenne egy igaz társ...
Tudom jól, hogy -, rád találnék,
de bennem társra nem találsz!
Fáj a búcsú, keservesen,
kínok-kínja az elválás.
De továbbállok, szép szerelmem,
mert mindőtök más és más.
Minden nőnek van varázsa,
mely elbájol engemet.
Lobbanok, mint szalma, lángra,
ellenállnom nem lehet...!
Így alkotott a természet,
ne sírjatok szép lányok!
Legyen az a vígasz nektek,
hogy majd jobbat találtok.
Különbet, mint csalfa szívem,
mely olyan igazán szeret.
De milyen röpke ez az idő,
így hát isten veletek!
Szívtipró vagyok, mint Don Juan,
a szívem szerelmi lázban ég.
Könnyek közt válnak tőlem oly sokan,
mert mindig új nő kéne még!
Zokogva sírok én is oly sokat,
ha fázom magányos éjszakán.
De másnap már őrzi álmomat
egy boldog, szép, ifjú leány.
Te csak szeress
Szakáli Anna
Csillagokat táncolt az éj,
örömkönnyet sírt a hajnal.
Szívünk szeret, most már ne félj,
szómat őrizd: te csak remélj.
Angyal álom, ami ránk vár,
fény varázsa így ejt rabul
Éji lámpás szezámot tár,
kincsek között gyémánt boglár.
Az éjszakák széppé válnak,
a nappalok édesebbé,
az égő láz lassan elhagy,
lelkem végre most már szabad.
S ha az est jön, a holdfényes,
ő majd őrzi a mi álmunk,
Esthajnalcsillagot keress,
lám, a vágy már engedelmes,
te csak szeress, te csak szeress....
Horváth-Varga Sándor:
Amit az élettől akarok
Remélni jót és alkotni szépet
Boldognak látni minden népet
Megetetni az összes éhezőt
Virággal ültetni be tar mezőt
És meglocsolni a sivatagot
Ez - mit az élettől akarok
Békében nevelni sok gyermeket
S ne legyen rémisztő a rengeteg
Fény gyúljon fel az agyakban
S az ember ne éljen akaratlan
Csak az örömök legyenek nagyok
Ez - mit az élettől akarok
Emlékezni arra mi régen volt
Becsülve tisztelni az öregkort
Mert tapasztalás tanít jövőt
És erős oltalmazhat serdülőt
Hogy városokat ne fedjen el homok
Ez - mit az élettől akarok
A vérnek legyen végre értéke
S nem kérdezve, hogy kérték-e
Csak adni, magadból őszintén
Hogy kísérjen a tudás, a fény
S a gyermekek legyenek boldogok
Ez - mit az élettől akarok
Kérem, legyen mindennap ünnep
Hol könnyet nem a fájdalmak szülnek
Legyen hit, megértés, szeretet, béke
Hisz az életnek van valódi értéke
Így büszke lehetek, hogy ember vagyok
Ez - mit az élettől akarok
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
